"Helyettem kis virág, tégy vallomást..." A virágoknak megvan a maguk nyelve, sajátos jelrendszere, melyet csak akkor érthetünk meg, ha egy kicsit elmélyedünk a virág-ajándékozás kultúrtörténetébe. "És valóban mindazon nemesebb és eszményibb érzelmek, melyek az emberi szívben élnek, s gyakran örökre zárvák, alig találhatnánk hűbb tolmácsolókra s találóbb külső jelekre a természet eme bájos és néma, és mégis oly beszédes szülötteinél. Úgy hogy azokból egész kis tudomány fejlődött ki, melyet virágnyelvnek hívnak, olyan kis tudomány, mely sokak előtt nevetséges." (Kalocsa Róza, 1884) Tengernyi irodalma van a virágküldés elemi szabályainak, melyek évtizedek során sem változtak. A virágküldés beleivódott a mindennapi életünkbe, csak éppen azok az alkalmak változtak, amikor virágot ajándékozunk. Minden virágnak és színnek, sőt a virágok által bezárt szögnek megvan - pontosabban csak meg volt a maga jelentése: a tűzpiros virág a szenvedély jele, krizantémot csak temetőbe illik vinni, a mirtusz csak menyasszony kezébe való, illat nélküli csokor nem fejez ki melegebb érzelmeket, gyermek születésekor és keresztelőkor apró szirmú virág ajándékozása ildomos. A múlt században és a század elején a bál volt a társasági élet fénypontja, így a virágküldés is ezen alkalomhoz igazodott: "A névtelenül küldött csokrot, hacsak biztosan nem tudják, hogy ki küldte, nem lehet bálba vinni. Kiderülhetne, hogy olyasvalaki küldte, kitől a lánynak nincs kedve azt elfogadni." (1923) Aztán a századelőn már felbukkan a művészi igény, nem csak a virág, de a körítés is fontos: "Aki virágot küld, rosszul sosem jár. Ha maradandó értékű ajándékot akarsz adni, küldd a virágot művészi virágtartóban." (1930) A világháború előtt már valóságos stratégiai tanácsadó létesült a virágküldés kapcsán: "A virágüzletben már 1-2 pengőért ízléses szép virágokat vásárolhatsz. Ha magad nyújtod át, egyszerű szavakkal tedd. Ha elküldted, borítékba zárt névjegyet, esetleg névjegykartonra írt üdvözlő szavakat csatolj mellé. Lányoknál első ajándékul csak virágot adj." (1940) Napjainkra már csak egy igazi szabály maradt, melyet mindenki ismer - igaz kissé pontatlanul: rózsából páratlan számú szálat adhatunk. Ennek eredete a középkorra nyúlik vissza, amikor is a rózsákat - ki tudja milyen megfontolásból - párosával árulták. Aki páratlan számú rózsát küldött valakinek, nagyvonalúságát hangsúlyozta: csak azért vett eggyel több párat az egyik szálat át tudja nyújtani. Azonban a páratlan-törvény többnyire csak tíz szál alatt szokás. Egy tucat vörös rózsát küldeni nem illetlenség... No de nézzük a legfontosabb szabályokat: - Virágot csak úgy illik átnyújtani, hogy arról előtte levettük a papírcsomagolást. Amennyiben a virág átlátszó dobozban vagy fóliában van, azzal együtt is átadható. - Lehetőleg egyfajta, vagy egyforma színű virágokat köttessünk csokorba. A színek keverése nem ízléses, az árnyalatoké viszont annál inkább. - Tarka csokor csak mezei virágból szép. - Nagyobb csokrot, virágkosarat küldhetünk is a virágüzletből, nem feltétlenül kell személyesen átadnunk. - Cserepes virágot csakis személyesen illik átadni. - A virágot mindig bal kézzel nyújtjuk át. - Ballagáskor, diplomaosztáskor férfiaknak is kedveskedhetünk virágcsokorral. - A művirág ízléstelen, mert hamis. De ha már az illemszabályoknál tartunk, ne feledkezzünk meg néhány olyan elemi figyelmességről, melyet a ballagás kapcsán illik betartani: - Ballagásra vagy diplomaosztásra - ha arra szóban vagy írásban meghívnak - illik elmenni, vagy legalább gratulálni. - Ha személyesen gratulálunk, illetve veszünk részt ballagáson, adjunk át egy szál virágot az ünnepeltnek, még akkor is, ha férfiról van szó. - Ha az írásos meghívásnak nem tudunk eleget tenni, levélben, táviratban köszöntsük az ünnepeltet. - Nagyon közeli családtag ballagása esetén szokás ajándékot adni. A szabályok tehát adottak. Már csak be kell őket tartani...