[[[Jessica Alba/Honey]]]]
Jessica Marie Alba 1981. április 28-án született a kaliforniai Pomonában. Apja a légierőben szolgált, a család rengeteget költözött az ország egyik részéből a másikba a munkahelyváltozások miatt.
Az állandó vándorlás és folyamatos költözések ellenére a kis Jessica egyáltalán nem bizonytalanodott el, sőt, már egészen apró korában, ötévesen tudta: belőle színésznő lesz. Természetesen akkor még senki nem vette őt komolyan a családban, de amikor tizenkét évesen színészetet kezdett tanulni, és csupán kilenc hónappal az iskola kezdete után egy ügynök szerződést ajánlott neki, többé senki nem kételkedett a színésznői ambícióiban.
Az első filmszerep 13 évesen
1993-ban egy tehetségkutató ügynökség vette pártfogása alá a bimbózó tehetséget, és egy évvel később már meg is kapta első jelentősebb szerepét a Camp Nowhere című komédiában. Valamennyire a szerencsének is köszönhető, hogy épp őrá esett a producerek választása, hiszen a szerepre eredetileg kijelölt színésznő, aki hirtelen beadta felmondását, ugyanolyan hajszínnel rendelkezett, mint Jessica, de nem kétséges, hogy tehetsége nélkül nem kaphatta volna meg ezt a szerepet.
Reklámfilmek és tévésorozatok időszaka
Bár a film sikert hozott számára, Hollywood nem figyelt fel rá. Ekkor az ifjú lány egy lépéssel hátrébb lépett, és reklámfilmekben vállalt szerepeket.
1995-ben megkapta Maya szerepét a Flipper című sorozatban, amelyet PADI-búvárigazolványának köszönhetően könnyedén eljátszott. A Flipper forgatásai közben történt egy alkalommal, hogy miután megfélemlítő telefonokat kapott rajongóitól, azok éjnek idején elrabolták, megkötözték, és egy autó csomagtartójába tuszkolták. Így találtak rá a rendőrök, szerencsére fizikailag sértetlenül.
Első komoly főszerepe:Sötét angyal című film volt
Jessica népszerűsége aztán nőttön-nőtt az interneten - egzotikus külsejével (származása dán, francia, mexikói felmenőket sorakoztat fel) meghódította a nagyközönséget. Nem csoda, hogy az Oscar-díjas James Cameron rendező őt választotta ki az általa rendezett tévésorozat, a Sötét angyal főszereplőjének.
A sorozatban Jessica egy genetikailag tökéletesített ember prototípusa, aki gyerekként megszökött katonai fogvatartóitól, Seattle futurisztikus városában él, és gyermekkori társait próbálja felkutatni. Itt találkozik a cyber-újságíró Logannel (Michael Weathley), akivel egymásba szeretnek. Nemcsak a sorozatban, hanem a valóságban is.
A "Sky Angel"-nek becézett Jessicát 2001-ben Golden Globe-díjra is jelölték a drámai tévésorozatok legjobb női főszereplője-kategóriában.
Jessica ma már nem panaszkodhat a filmszerepek hiánya miatt, 2003-ban a Honey című filmben szerepelt, idén pedig az Into the Blue című film főszerepére kérték fel. A magyar közönség nemsokára láthatja őt Robert Rodriguez rendező új, képregényből készült filmjében, a Sin City-ben, ahol sztriptíztáncosnőt alakít.
A Sötét angyal sorozat férfi főszereplőjéhez, Michael Weathleyhez évekig gyengéd szálak fűzték, még el is jegyezték egymást. Tavaly azonban vége szakadt a románcnak, a bulvárlapok fotósai Jessicát mostanában Mark Wahlberg színész oldalán kapták lencsevégre.
[origo] segítségével jutottam ehez az információhoz!
|